Korlátaink

Az élet kutatása az Univerzumban

 

         A Fermi-paradoxon (Ciolkovszkij-Fermi-Viewing-Hart-paradoxon,) iránti érdeklődés nem szűnik. Könyvtárnyi irodalma van. Nekem úgy tűnik, túl van bonyolítva a dolog.  Talán racionalizálni lehetne. Példa erre Almár Iván cikke1, melyben tömör elemzés után felteszi a végső kérdéseket: - Ha vannak társaink, miért nem halljuk őket, miért nem látjuk tevékenységük nyomait, miért nincsenek már itt? Nekem kézenfekvőnek tűnik, hogy a természeti törvények korlátai miatt. Minden más ok, melyekből sok van, csak ezután következik.

        Értelmes lényekre utaló jeleket észlelni elméletileg a teljes Univerzumból képesek vagyunk. A jel akár milliárd évekkel korábbról is származhat, tekintve, hogy mai ismereteink szerint a Mindenség kiterjedése 13,7 milliárd fényév. Vagyis a legtávolabbi objektumokról az itt és most észlelt fény, ill. elektromágneses sugárzás 13,7 milliárd évvel ezelőtt indult útjára, mi itt az akkori állapotot látjuk.

        A Föld „szűkebb” környezete a Tejútrendszer. Galaktikánk kiterjedését 100 ezer fényévnek szoktuk tekinteni, az égre nézve ennek a csillagait látjuk. Az intelligencia kutatása szempontjából praktikusan ez jöhet számításba, saját galaxisunkból remélhetünk értelmes életre utaló jelzéseket. Miért is? Mert az elektromágneses sugárzás terjedési sebessége véges, kerekítve 300 000 km/sec. Ennek ránk nézve gyakorlati következményei vannak.2 A millió, milliárd fényévekre lévő extragalaxisok felől érkező elektromágneses sugárzások, már csak „koruk” miatt sem adekvátak a mi céljainkra.

 

SETI: életjelek kutatása

        A tudomány és világszemléletünk szempontjából korszakalkotó esemény lesz, amikor megbizonyosodunk, hogy nem vagyunk (voltunk) egyedül. Ezen fáradoznak a SETI munkatársai. Természetesen ennek a munkának akkor van értelme, ha az eredmény a reálisan belátható időn belül várható. Ez az időtartam nem egy-két emberöltő, hiszen az emberiség, reményeink szerint, még akár évezredekig is létezni fog. Persze a ma munkálkodó kutatók szemszögéből ez az időszak lerövidül. Érdeklődésünk elsősorban saját éltünk és közeli utódaink élete során bekövetkező eseményekre terjed ki. Évezredek múlva várható eredmények aligha inspirálnak minket.

        Még nincs 60 éve, hogy működik a SETI, ill. annak előzményei. Még nincs eredmény. Lehet, hogy még száz évig sem lesz. Az évszázadok az Univerzum létének milliárdod másodpercei. Értelmetlen a kérdés, hogy a néhány évtizedes kutatásnak miért nincsenek már eredményei. Majd lehetnek. Ha a Kossuth-adót egy pillanatra bekapcsolod, és az adott pillanatban éppen néma, nem mondhatod, hogy a Földgolyón nem létezik rádióadás.

 

Kapcsolatfelvétel

        További feladat lenne a kapcsolat felvétele. Tekintsünk egy közeli, 100 fényévre lévő égitestet. Egy onnan érkező életjelet 100 éve bocsátottak útjára. Vettük onnan a jelet? Ne menjünk most bele a kommunikáció „nyelvezetébe”, az más kérdés. Logikusan: adjunk ugyanolyan jelet, mint amit kaptunk. Válasz-jelzésünk 100 év múlva megérkezik a címzetthez. Aztán ők is válaszolnak. Vagyis egy üzenetváltás ebben az esetben minimálisan 200 év.

        Ez egy igen optimista feltételezés, a galaxis égitesteinek 99,99..…%-a távolabb van 100 fényévnél. A csillagok, bolygók zöme több száz, több ezer, vagy tízezer fényévnyi távolságban van. Egy valódi információcsere nagy valószínűséggel több száz-, vagy több ezer évnyi időt vesz igénybe.

        Az Univerzum élet-kutatói elmondhatják, hogy valóban a jövőnek dolgoznak. Galaktikus kapcsolat felvétel a belátható jövő generációinak számára reménytelen feladat. Némi képzavarral élve: a fénysebesség megköti a kezünket.

 

Miért nincsenek még itt?  - kérdezi Fermi.

        Ez a harmadik típusú találkozás esete. Fermi zseniális elme volt, nem hiszem, hogy ezt komolyan gondolta volna. Talán csak poénnak szánta. (Mondták is kollégái, utalva híres magyar tudós-társaikra: - Már itt vannak, magyaroknak hívják őket). Lavinát indított el.

        Nézz meg egy Hubble-felvételt a csillagos ég egy parányi kis darabkájáról. Beleszédülsz a csillagok tengerébe. A Naprendszer, még a Tejút-galaxison belül is, csak egy jelentéktelen pont az egyik kis kar szélén. A Föld egy atom a csillagóceánban.

        A fentiek okán célzottan nem jönnek ide más lények, ez nevetséges antropikus szemlélet. De ha mégis! Tekintsünk egy kedvező esetet. Ha egy 10 fényévre lévő bolygón (ismereteink szerint ezen belül 10 csillag van,3) rögtön az első észlelhető jeleinket (közönséges rádióadások) fogták 100 évvel ezelőtt, és rögtön útnak indultak hozzánk, továbbá legalább a fénysebesség századrészét (!) elérő sebességgel tudnak közlekedni, akkor majd ezer év múlva érnek ide.

        Tekintsük az 50 fényévnyi körzetben lévő 2000 csillagot, melyek közül kb.1400-nak lehetnek bolygói.3 Így a lehetséges intelligencia-hordozók száma megnő, viszont a kapcsolatfelvétel és az utazás időtartama is megsokszorozódik. Az érkezők talán már embereket se találnának a Földön.

        Annak az esélye pedig, hogy véletlenül idetévedt egy kósza űrhajó, épp azóta, mióta „lakható” a Föld, nulla. „Vaktában nem lehet,”- mondta Francis Crick, a célzott pánspermia elmélet kapcsán.4  (Ha egy Nobel-díjas mondja…)

 

Konklúzió

        A kozmikus élet-kutatás esetében meg kell elégednünk a passzív szereppel: életjeleket kell keresnünk. Egyedülálló pillanat lesz az emberiség történetében, amikor sikerül. Reálisan a SETI- típusú kutatásé a jövő.

        A kapcsolatfelvétel, vagyis az információcsere gyakorlatilag reménytelen. Ezzel kapcsolatban fiatalkori jelszavunk jut eszembe: - Lehetetlen, hogy minden csinos lányt meghódítsunk. De azért törekedni kell rá…

        A „Miért nincsenek még itt? -fajta kérdések értelmetlenek. A fénysebesség és a kapcsolatos természeti törvények (pl. tömegnövekedés), az intelligenciák feltételezett élettartamát is figyelembe véve, kizárják a csillagok dimenzióiban való űrutazásokat. Felesleges az aggodalom, amit az agresszivitás megszállottjai hirdetnek, miszerint nem szabad felvenni a kapcsolatot más értelmes lényekkel, mert elpusztítanak minket. Személyes ideérkezésük a kapcsolatfelvételt követően évezredekbe tellene. A harmadik típusú találkozásokat, a fénysebességgel való utazást hagyjuk meg a tudományos fantasztikus irodalomnak.

(Amit persze jómagam is szívesen olvasok…)

 

Szubjektív utóirat

Úgy hiszem, vannak tudományok, melyeket nem csak tudni kell, hanem átérezni is ahhoz, hogy megértsük. Ha az égre nézel, irdatlan intenzitású fényforrásokat látsz. Mégis csak kis pontoknak látszanak. Bolygójukról küldött, térben és időben „felhíguló” jeleik energiája, denzitása ehhez képest elhanyagolható. Milyen valószínűséggel jut akár csak egyetlen értékelhető jel az Univerzum olyan jelentéktelen pontjára, mint a Föld?  Próbáld ki egy tiszta éjjel, nem fény-szennyezett helyen. Átérezhető.

 

-------------------

Irodalom

 

1  Almár Iván: Eredetünk és túlélésünk komplex feltételei. (Term.Világa 145. évf.1 sz. 2014. jan.)

 

2 Furcsa dolog: a világűrrel kapcsolatos fizikai adatokat földi paraméterekkel definiáljuk! 5 A fénysebesség dimenziója: kilométer másodpercenként. A kilométer a Párizson átmenő délkör kb. negyven-ezred része. A másodperc a Föld egy tengely körüli fordulatának 86 400-ad része. Mi köze ezeknek az űrkutatáshoz?  És mit várhatunk más lényektől, ha hasonló bolygó-centrikusan gondolkoznak? Nem valószínű, hogy ők ismerik Bay Zoltán mértékegység-definícióit, (persze, azok is földi alapúak)…

 

3 Wikipédia. Közeli csillagok listája. 2015.

 

4  Francis Crick: Az élet mikéntje. Gondolat. Bp. 1987.

 

5 Várkonyi T.: Kozmikus biológia. Antikva, Bp. 1998.

 

Fel