Dr. Hargitai Henrik beszámolója a SETI Institute workshopjáról

 

A kaliforniai SETI Intitute "Decoding Alien Intelligence" címmel rendezte meg SETI-újragondoló találkozóját 2018. március 14-16-án. A találkozó két fő téma, az idegen értelmes lények technológiai jelei és az értelmes lények gondolkodása és kommunikációja témák köré szerveződött.

A találkozó újdonsága volt, hogy nagy arányban szerepeltek a SETI-vel foglalkozó új kutatói generáció képviselői, és hogy a társadalomtudományok is helyet szorítottak maguknak az amúgy is multi- és interdiszciplináris SETI-palettán. Egy felmérés szerint minden negyedik amerikai ismeri a SETI-t, és azt gondolják, hogy a SETI-kutatások a földön kívüli értelmes lények jeleit keresik, és jelentős állami támogatással működnek. E két állítás egyike sem igaz: a SETI rendkívül sokszínű kutatási terület, és ma már nincs olyan központi szervezete, mint amilyen az 1990-es évekig a NASA volt. Sokféle szervezeten belül, kutatóintézetekben és egyetemeken is folynak SETI kutatások, amelyből a SETI Institute csak egy. Egyetlen ilyen csoport sem kap közvetlen állami támogatást, a SETI Institute adományokból valamint kutatói pályázatai segítségével tudta fenntartani magát, illetve kutatásait. A kutatások témáiban központi helyet foglal el az I (intelligencia) nélküli SETI, azaz a földön kívüli élet kutatása, és ezen belül is a földi élet mint analógia jobb megismerése, mikrobális szinttől a központi idegrendszer vizsgálatáig, illetve egyre fontosabb terület a biológiai lények által létrehozott mesterséges intelligencia kutatása, a gyakorlattól annak filozófiai vonatkozásaiig.

A jelen találkozó fókuszpontjában azonban ismét a "klasszikus" kutatás, a földön kívüli értelmes lények technológiai jeleinek megtalálása állt. Némi vita után az a konszenzus látszott kibontakozni, hogy a SETI az asztrobiológia része, lévén, hogy a technológia és a robotok is a biológiai lények termékei és az idegen AI-k megértéséhez először az idegen lények gondolkodását kell megértenünk, amihez viszont előbb saját gondolkodásunkat kell tudjuk elhelyezni a "lehetséges gondolkodásmódok" palettáján.

Az előadások között természetesen jelen voltak a rádiós SETI-vel foglalkozó jelenlegi projektek, illetve olyan új eszközök bemutatása, mint a tranzitgörbék vizsgálata, mellyel a gyanúsan nem természetes bolygótestek azonosíthatóak, vagy az olyan új üzenetküldési eljárások, melyek egyedi fotonokba vagy génekbe kódolják az információt. Több előadás foglalkozott hagyományos asztrobiológiai témákkal is: a mikrobális közösségekkel, vagy életindikátorok kutatásával.

Az elhangzott előadásokból készült teljes cikkeknek a SETI Institute az Astrobiology c. szakfolyóiratban fog tematikus számot dedikálni és tervezik a találkozó folytatását 2019-ben.

 

 

 

Újabb anyagok!

 

Dr. Almár Iván: az okostelefonok univerzuma

 

Dr. Almár Iván:  A Clarke-pálya, mint technomarker

 

Dr. Hargitai Henrik beszámolója a SETI Institute workshopjáról

 

Más nevet a SETI-nek?

 

Egyes baktériumok az Antarktiszon a légkör nyomelemeiből is megélnek!

 

A Fermi paradoxon megoldásai -szkeptikus szemmel

 

Az IAA SETI Bizottság videokonferenciával kiegészített üléséről

 

SETI Klub beszélgetés hanganyag 1.

 

Az IAA SETI Bizottság első videokonferenciája

 

Egy szimulált ETI üzenet  megfejtése

 

Tabby csillaga újra aktivizálódott!

 

SETI javaslat 1

 

SETI javaslat 2

 

SETI javaslat 3