Újabb magyarázat a KIC 8462852 (Tabby csillag) rendkívüli fényváltozásaira

 

Tabetha Boyajian, a Yale csillagásza 2015 szeptemberében kezdte részletesen tanulmányozni a Kepler űrtávcső KIC 8462852 rejtélyes elhalványodásait. Azóta számos „természetes” magyarázat született a jelenségre, de egyikük sem bizonyult eléggé meggyőzőnek. A „mesterséges” magyarázat, vagyis egy idegen technikai civilizáció tevékenységének eredményére (megastruktúrák) utaló elképzelés ezért elég hosszú életű lett.

   Az egyik érthetetlennek tűnő jelenség a csillag folyamatos halványodása az elmúlt 100 évben (14%), amelyhez hasonlót korábban ilyen típusú csillagnál nem tapasztaltak a csillagászok. E jelenségre vetett fel nemrég egy merész hipotézist a Columbia és a Berkeley egyetemek csillagászaiból alakult csoport. A Monthly Notices-ben megjelent publikáció szerint mintegy tízezer évvel ezelőtt egy vagy több bolygótest zuhanhatott spirálpályán a csillagba. A csillag légkörében fékeződve gravitációs energia szabadult fel, amely felmelegítette, és ezáltal fényesebbé tette a csillagot. Magát a kifényesedést természetesen senki nem figyelte meg, de a csillag azóta is lassan halványodik, amíg végül eléri korábbi fényességét. Más szóval a KIC 8462852 olyan csillag, amely valamikor régen „felfalta” egyik bolygóját.

   Létezik ilyen? Általában csak olyan esetekre gondol a szakirodalom, amikor egy bolygó (vagy üstökös) belerohan a csillagába. Ezúttal az a feltevés, hogy a „felfalás” folyamata évszázadokig, vagy akár évezredekig tarthatott. Miután a bolygó teljesen megsemmisült, a csillag lassan visszahalványodik eredeti fényességére. (Ezt figyelték meg az elmúlt száz évben.) De elképzelhető, hogy az esemény során mégis fennmaradtak a bolygó nagyobb darabjai, vagyis a csillag körül törmelékanyag kering, amely időnként a csillagkorong előtt elhaladva nagyfokú elhalványodásokat is produkálhat. Ezt a hipotézist jelenleg többen preferálják a jelenséggel foglalkozó csillagászok közül.

 

Forrás: The Christian Science Monitor, 2017. január 13

                                                                                                       A.I.

 

 

 

 

 

Újabb anyagok!

 

Dr. Almár Iván: az okostelefonok univerzuma

 

Dr. Almár Iván:  A Clarke-pálya, mint technomarker

 

Dr. Hargitai Henrik beszámolója a SETI Institute workshopjáról

 

Más nevet a SETI-nek?

 

Egyes baktériumok az Antarktiszon a légkör nyomelemeiből is megélnek!

 

A Fermi paradoxon megoldásai -szkeptikus szemmel

 

Az IAA SETI Bizottság videokonferenciával kiegészített üléséről

 

SETI Klub beszélgetés hanganyag 1.

 

Az IAA SETI Bizottság első videokonferenciája

 

Egy szimulált ETI üzenet  megfejtése

 

Tabby csillaga újra aktivizálódott!

 

SETI javaslat 1

 

SETI javaslat 2

 

SETI javaslat 3